Kozma Szilvia tanítónő

„Glasgow közelében, Langbankben vagyunk egy késő nyári napon. A helyi általános iskola osztálytermének ablakából nagyszerű kilátás nyílik a Clyde folyó torkolatára, a napsütésben csillogó hajókra. A teremben ülő öt-hatéves gyerekek közül azonban egy sem fordul az ablak felé. Figyelmüket teljesen leköti a történet, amelyet Catherine McCall mesél nekik. A csinos, vörös hajú Catherine hetenként egyszer jön el, hogy fejezeteket olvasson fel Laura és Paul című meséjéből. A történetben szereplő testvérpár különös dolgokat fedez fel a világban. A mai részben például azt veszik észre, hogy egy repülőgép átrepül a szivárványon, s utána a szivárvány színei megjelennek a törzsén is, mintha csak színes sálba burkolták volna. Talán kiszakította a szivárvány egy darabját, ám az mégis sértetlen marad.
Azt várnánk, hogy Catherine most elmagyarázza, miként viselkedik a napfény a levegőben, ha abban vízcseppek is vannak. Ehelyett azonban azt kérdezi: – Hogyan csenheti el a repülőgép a szivárvány színeit anélkül, hogy kárt tenne benne?
– A szivárvány meghalt – feleli Mark, egy sápadt, hatalmas zöld szemű, komoly kisfiú –, és a repülőgép felvette a színeit, úgy, ahogy az ember is felveheti egy halott ruháit.
– Hogyan halt volna meg a szivárvány? – száll vitába vele Allen. – Ez csak akkor lenne így, ha elveszítette volna a színeit, de azok nem változtak.
Egy harmadik gyerek arra hívja fel a figyelmet, hogy a szivárvány színei a repülőgépre is átragadtak, márpedig semmi sem lehet egyszerre két helyen.
Alistair, aki született gondolkodó módjára ráncolja a homlokát, más mederbe tereli a vitát. A sugárhajtású repülőgép óránként csaknem ezer kilométeres sebességgel száguld. Akkor viszont hogyan lehetséges, hogy magasan fent, az égen a biciklinél is lassabbnak látszik?
Catherine könnyebben érthető részekre bontja le Alistair kérdését, majd apránként adagolja vissza, míg a vita önmagát tápláló leckévé nem válik a logika és az érzékelés alapelveiről. A gyerekek különféle ötleteket vetnek fel – eleinte szégyenlősen, de aztán egyre magabiztosabban.
Így tanított az ókori Athénben Szókratész, a nyugati filozófia atyja is: a környező világból vett példákkal megmutatta tanítványainak, miként sajátíthatják el a logika és az érvelés eszközeit, hogy végül önállóan gondolkozhassanak.

Később Catherine az iskola tíz-tizenegy éves diákjainak tart foglalkozást. Ők már csaknem egy éve tanulják a filozófiai megismerést, ami meg is mutatkozik magabiztos vitatkozásukban.
A szégyenlős, barna hajú Kirsty úgy jellemzett egy helyet, hogy az a semmi közepén volt. Christopher úgy csap le a kijelentésre, mint az ügyész a vádlott vallomásában talált ellentmondásra. – Az ember nem lehet a semmi közepén, mert a semmi nem létezik – mondja.
– De kell, hogy legyen semmi – veti közbe Gemma –, különben nem adtunk volna nevet neki.
Catherine óvatosan irányítja a beszélgetést: senkit sem javít ki, de olyan kérdéseket vet fel, amelyek fényében a megszólalóknak felül kell vizsgálniuk saját kijelentéseiket. Az álmodozó pillantású Daniel szerint azért adunk nevet mindennek, mert különben
nem tudnánk, mit gondolnak mások. – Észrevettétek már, hogy egyikünk sem gondol ugyanarra? – kérdezi.
Ezután kifejti, hogy talán létezik a világon olyan »lelki ikerpár«, amelynek tagjai mindig pontosan ugyanarra gondolnak. Az egyik osztálytársa erre rögtön megkérdezi, hogy eszerint, ha megszúrják az egyiket, a másik is érezni fogja a fájdalmat?
Az óra végét jelző csengőre a gyerekek nem mozdulnak – magával ragadta őket Daniel képzeletének szárnyalása. Felteszem a kérdést, hogy szerintük mi különbözteti meg a filozófiai megismerés órákat a többi tantárgy foglalkozásaitól. Egymás szavába vágva próbálják megadni a választ. Tetszik nekik, hogy egy kérdésre nem csak egyféle felelet lehet, hogy átadhatják egymásnak a gondolataikat, és nem kell amiatt aggódniuk, hogy tévednek. De a legjobban azt élvezik, hogy a képzeletük szárnyalhat, és a tanár irányt szab a vitának. Daniel megfogalmazásában: – Vágtázó lovak vagyunk, és a tanárok a lovasaink.”
(DEAN, Michael: A Glasgow-i gyerek filozófusok, Reader’s Digest Válogatás, 1999, szeptember, 99-101. o.)

            GONDOLKODTATÓ:
 

            Hogyan értelmezhető és értékelhető a szöveg nyomán a tanulói és tanári szerep?